A Második Eljövetel

A Nagyfigyelmeztetés kicsivel Jézus második eljövetele előtt megtörténő globális esemény lesz.

Drága szeretett leányom, amint a katasztrófák világszerte egyre csak növekednek, az embernek egész egyszerűen arra kell törekednie, hogy Hozzám hasonlóvá váljék.

Fontos, hogy a mindennapi életetekben úgy bánjatok másokkal, ahogyan azt Én nektek a Földön töltött időmben tanítottam.

Először mindig át kell gondolnotok, még mielőtt bármit is tennétek, hogy az milyen módon érintené a másik személyt, amely konfliktust okozna. Amikor azt kérik tőletek, hogy segítsetek, tegyétek meg. Amikor valaki vitázni kezd veletek, és tudjátok, hogy az megsebzi a másikat, akkor azt abba kell hagynotok. Ahogyan másokkal kommunikáltok, az közvetlen kihatással lesz a lelki békétekre. Amennyiben másokkal igazságtalanul bántok, gonoszul beszéltek róluk, vagy megpróbáljátok becsapni őket, azzal saját magatoknak okoztok kárt, fájdalmat stb., akkor azt saját magatoknak teszitek. Mert Én a szerint foglak megítélni benneteket, ahogyan másokkal bántok. Minden jót táplálni lehet a szívetekben, hogy lehetővé tegye számotokra, hogy egy eszközzé váljatok annak érdekében, hogy úgy tudjatok bánni másokkal, ahogyan Én bánnék velük. Mert minden cselekedet, amelyet azért tesztek, hogy örömet szerezzetek Nekem, nagy Dicsőséget hoz Istennek.

A hétköznapi életetekben keressétek mindig az Igazságot, mivel az segíteni fog nektek a gonosz elleni küzdelmetekben, amelyről azt fogjátok megállapítani, hogy a Velem való utazásotok minden szakaszában vermet ás nektek.

Jézusotok



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 25
Tegnapi: 22
Heti: 70
Havi: 714
Össz.: 108 221

Látogatottság növelés
Oldal: Az embernek arra kell mindig törekednie, hogy Hozzám hasonlóvá váljék
A Második Eljövetel - © 2008 - 2024 - amasodikeljovetel.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »