A Második Eljövetel

A Nagyfigyelmeztetés kicsivel Jézus második eljövetele előtt megtörténő globális esemény lesz.

 Garabandáli látnokok szerint a Nagyfigyelmeztetés egy lelki élmény lesz: 
amelyet az egész emberiség minden tagja ugyanabban az időpontban él majd át;
egy égi fényjelenséggel fog kezdődni, mely jelenséget minden ember látni fog;
mindenki úgy fogja érezni, hogy ez az égi fény belé hatol;
ettől a pillanattól kezdve mindenki csak a saját lelkével, illetve lelkiismeretével lesz elfoglalva,
megszűnik a külvilággal való érintkezésünk,
úgy fogjuk érezni, mintha az életünk vége közeledne,
az egész hasonlatos lesz az úgynevezett halálközeli élményhez;
szembesülni fogunk saját lelkiismeretünkkel,
és látni fogjuk mindazokat a bűneinket, amelyeket életünk során elkövettünk,
valamint mindazokat a jócselekedeteket, amelyeket nem tettünk meg, s mindezeknek a következményeit;
ebben a pillanatban minden ember tudni fogja, hogy ezt az élményt Isten idézte elő a lelkekben;
minden egyes ember tudni fogja, hogy csak egyetlen igaz Isten van, és hogy csak az Ő törvényei szerint szabad élni;
ez a lelki élmény ítéletszerű lesz ugyan, de nem ítélet lesz;
minden bűnünket úgy fogjuk látni, mintha Krisztust Magát kínoznánk velük,
illetve látni fogjuk, milyen valóságos kínokat és szenvedéseket okozunk Krisztusnak bűneinkkel;
ezen lelki élmény alól senki sem lesz képes kivonni magát,
akaratától függetlenül minden egyes akkor élő ember át fogja élni,
mindannyiunknak szörnyű élmény lesz szembesülni bűnös voltunkkal,
sokan nem fogják túlélni, szörnyethalnak, látván a borzalmakat, amelyeket bűneikkel okoztak;
az egész élmény mindössze néhány percig fog tartani.

 A gyónás (2011. november 22.)
Én,
Jézus, a ti Királyotok és Megváltótok, most a gyónás elvégzéséhez ajándékozom nektek imámat. Ezt az imát, esedezve kell elmondani a bűnök bocsánatának kegyelméért, a Nagyfigyelmeztetés alatt és után.

„Drága Jézus, bocsánatot kérek minden bűnömért és azért a fájdalomért és megbántásért, melyet másoknak okoztam. Alázattal imádkozom azokért a kegyelmekért, melyekkel elkerülhetem, hogy újra megbántsalak Téged, és hogy Szent Akaratodnak megfelelően a vezeklést felajánljam Neked. Esedezve kérem a megbocsátást minden jövőbeli megbántásért (rossz cselekedetért), melynek talán részese leszek, és amely fájdalmat és szenvedést fog okozni Számodra. Vigyél magaddal engem az új Béke korszakába, hogy én is családodnak részese lehessek az örökkévalóságban. Szeretlek Jézus. Szükségem van Rád. Tisztellek Téged és mindent, amit képviselsz. Segíts nekem Jézus, hogy Királyságodba méltó lehessek belépni.”
Megváltótok,
 Jézus Krisztus 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 55
Tegnapi: 11
Heti: 66
Havi: 431
Össz.: 108 899

Látogatottság növelés
Oldal: Mi a nagyfigyelmeztetés?
A Második Eljövetel - © 2008 - 2024 - amasodikeljovetel.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »