A Második Eljövetel

A Nagyfigyelmeztetés kicsivel Jézus második eljövetele előtt megtörténő globális esemény lesz.

Drága szertett leányom, a legnagyobb kívánságom, hogy lássam, amint a hitetlenek Szent Szavamat olvassák. Hacsak mindössze néhány percre is, de kísértést éreznének arra, hogy újra és újra visszatérjenek Írásomhoz.

Mivel a Sátán megtéveszti a világot, elhitetvén azt, hogy ő nem létezik, és hogy démonai, a bukott angyalok nem járják be a világot, hogy az emberek testében és szívében menedéket keressenek, így ő ismeretlen a hitetlenek számára. Csak amikor az ember elfogadja a gonosz létezését a világban, fogja igazán megnyitni elméjét, hogy elfogadja Isten Létezését.

Amikor a gonosz szellemek kóborolnak, akkor ők olyan helyek után kutatnak, ahol könnyen beléphetnek egy lélekbe. Ha egyszer már bekerültek a lélekbe, akkor nagyon nehéz tőlük megszabadulni. Ők belekapaszkodnak ezekbe a szegény lelkekbe, akiknek nincs hitük, vagy nem bíznak Istenben. Ezek a gonosz lelkek követőimet hasonló módon támadják, és csak imáik nyújthatnak védelmet számukra. Amikor egy próféta a világba küldetik, a sátán és démonai minden erejüket bevetve támadják a Prófécia Ajándékát.

Te, leányom körbe vagy véve a Sátán támadásaival. Ennek számos formája van. Azok az emberek, akik válaszolnak Üzeneteimre, szintén gyötörve lesznek. Először is kétségek lesznek a szívükbe ültetve a gonosz szelleme által, aki aggodalmat fog kelteni a lélekben. Ez ahhoz fog vezetni, hogy megkérdőjelezzék Üzeneteimet, és hogy kifogásolják azt, egészen addig, amíg kétségeik gyűlöletté nem fajulnak.

Sok lélek, aki kapcsolatban áll veled, folyamatosan azon kísértésbe esik – bár ez számára nem tudatos -, hogy áruljon el téged. Jönni fog majd néhány idegen is, akik azt fogják mondani neked, hogy ők szintén próféták. Néhányan ezen lelkek közül, akik e Küldetés elején már jöttek hozzád azzal az ürüggyel, hogy a Tőlem kapott különleges kegyelmekkel, ők is az Én prófétáim – és hazudtak neked -, a te legveszélyesebb ellenségeid. Őket a gonosz szellemek fertőzik meg, és sajnos sokan nincsenek ennek tudatában. Azok a felszentelt szolgáim, akikben megbíztál, és elárultak téged, szintén akadályozva vannak abban, hogy a kötelességüket tegyék Velem szemben, a féltékenység „szelleme” miatt.

Nagyon kevesen vannak olyanok, akikben meg lehet bízni, hogy együttműködjenek prófétáimmal, ezért van az, hogy az igaz prófétáknak egyedül kell dolgozniuk, esetleg egy maroknyi emberrel, akikben megbízhatnak. Nektek követőim, sohasem szabad megbántva vagy sértve éreznetek magatokat, amikor nem fogom megengedni prófétámnak, hogy találkozzanak veletek, vagy, hogy nyilvános rendezvényeken részt vegyenek.

Mint a végidők prófétájának, nem engedhetek meg eltereléseket. Szükségem van Mária minden idejére és odaadására. Én, Jézus Krisztus leszek az, aki vezetni foglak benneteket imáitokban és Imacsoportjaim segítségével. Soha ne becsüljétek alá a gonosz szellemét, mely kétségeket és nézeteltéréseket szít köztetek a kísértések következtében, hogy félrevezessen benneteket.

Ismerjétek fel ennek okait. Ez azért van, mert a Sátán a legnagyobb háborúját vívja ebben az időben. Az igaz próféták Küldetései azok, amelyek felháborodást okoznak. Én vagyok az, Jézus Krisztus, aki a gonosz elleni harcot vezetem, és Én vagyok az, Aki meg is fogja azt nyerni.

Szeretett Jézusotok



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 10
Tegnapi: 27
Heti: 82
Havi: 726
Össz.: 108 233

Látogatottság növelés
Oldal: Az igaz próféták Küldetései azok, amelyek felháborodást okoznak
A Második Eljövetel - © 2008 - 2024 - amasodikeljovetel.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »